Fekete László

Fekete László, pártigazgató

Kisvárdán születtem 1959-ben. Rendszerszervező diplomát szereztem a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen majd a Budapesti Műszaki Egyetemen.

17 évet dolgoztam a General Electric Tungsram Rt.-nél. A gyakorló évek után gyáregységvezető főmérnök, majd az európai hatékonysági központ vezetője lettem. Végül az ózdi zöldmezős gyárépítéssel egyidőben ott kaptam gyárigazgatói megbízást. A GE sok európai gyárában vezettem be korszerű rendszereket, majd a cég amerikai gyáraiban is dolgoztam. 2000-ben a MOL csoporthoz kerültem, ahol először a szlovákiai Slovnaft, majd a nemzetközi cégcsoport vezérigazgató-helyettese voltam 10 évig. Ezt követően másfél évet töltöttem az Olajterv Holding élén. Saját vállalkozásaim elindítása óta a Polgári Világ pártigazgatójaként tevékenykedem. Egész életemben érdekelt a politika, de nem voltam tagja egyetlen pártnak sem. De most eljött annak az ideje, hogy cselekedjen az, aki felelősséget érez a gyermekei és a hazája jövője iránt. Hiszek benne, hogy Magyarország felemelkedéséhez polgári értékrendű, erkölcsi példamutatásra képes kormányra van szükség. Minden tudásommal és tapasztalatommal ezt az ügyet szeretném szolgálni.

Csömörön élek jó házasságban, 4 gyermekem és 2 unokám van.